6.fejezet

                                                      Üldözés

Már vagy tíz perce fut a terepen, megállás, lassítás nélkül. Iszonyúan fáradt. Hátranéz. A csuklyást nem látta már kilenc perce. De tudja, hogy úgy is megtalálja. Nagyon fél tőle. Nem lassít most sem, de érzi, hogy ha ezt így folytatja hamarosan úgyis meg kell állnia. Elhatározta, hogy addig fut, ameddig csak bírja szusszal! Megint hátrapillant. Valamiba beveri a lábát. Kiáltana fel, de már dől, és valami keménybe ütközik a feje. A szemei előtt elmosódik a világ. Kezével a fejéhez nyúl. A homlokát nagyon beütötte. Nedvességet érez rajta. Megnézi mi is folyt a kezére. Vér. Egy kis patakocska zúdul le az arcán, és a földre esik. Gyorsan, amennyire erejéből telik, fölkel. Ezzel begyorsul egy másik patakocska a fején, és a kardja markolatára cseppen egy csöpp. Kicsit támolyogva indul el újra. Alig lát valamit a bal szemével, mert a vér belefolyt. Tartogatja még a megmaradt erejét, hát nem törli ki. Inkább félszemmel megy tovább. Egyre gyorsabbra fogja a tempót, de valahol a futólépésnél nem gyorsul tovább. Térdei meg-meg rogynak, azonban nem törődik vele. A háta mögül kacagás harsan. Nem rég hallotta már ezt a hangot. Megfordul, és előrántja kardját. Hirtelen olyan súlyosnak tűnik, és még vörösebbnek, mint szokott lenni. A vörös csíkban kavarog valami. Mintha egy kis füst is lenne benne. Ezzel együtt, mintha lüktetne is. Edward mindezt nem érzékeli, csak a csuklyásra figyel. Érzi, hogy rövid harc lesz. Elkezd futni az ismeretlen felé, és maga elé emeli kardját. Az pont a megfelelő alkalomban elhajol, majd valahogy a kezében terem egy kés. Edward fordul meg. Látja a pengét közelíteni. Emeli a kardját. És hirtelen éles fájdalom hasít a vállába, és a fejébe. A kardot elejti, és már csak annyira van ereje, hogy a szájában összegyűlt vért ráköpje a támadójára, és kiáltson egyet. A tüdeje alatt egy kés hatol be. Könnyen megy át a húson. A fickó csak röhög, és lassan lehajol. Nyúlna a kardért, de mögötte megjelenik egy gyönyörű fajból származó férfi, kard van a kezében. Emeli fel, de akkor Edward előtt elsötétül a világ.

Nem ura a testének. Nem tud mozdulni. A szemét sem tudja kinyitni. Nem is akarja. Most legszívesebben aludna. Egészen élete végéig. Talán ez már a mennyország? Nem, akkor nem lenne ennyire kemény a föld. A feje sem sajogna annyira, és nem kívánná minden porcikája azt, hogy aludjon még, bár ki tudja mennyi ideje csinálja azt. Alig kap levegőt. Minden egyes levegő vételért meg kell küzdenie, és ha sikerül neki, akkor is rettenetes fájdalom hasít a tüdeje alatt a testébe. Hirtelen bevillan neki a kés. Ahogy eltűnt a testében. A feje még egy kicsit nedves. Talán vér? Vagy víz? Nagy nehezen ráveszi a szemét, hogy résnyire nyíljon. A földön fekszik, ez biztos. Kezét is meg tudja mozdítani. A földön csúsztatja, és nedvességet érez vele. A szeme elé emeli. Véres. Ehhez kétség sem fér. A fejét is megtapintja, az is véres. De még él. Ahol a kés bele hatolt, nem érez semmit, csak valami puha anyagot. Lenéz. Be van kötve. Valami fehér anyaggal. Fel akar tápászkodni, de egy kéz tapad a hátára, és gyengéden visszanyomja.

– Ne mozogj. Egyelőre pihenned kell.

Hallja Rirok hangját. Valamit keverget. De Edward inkább engedelmeskedik. Valamiért nem tudja szóra nyitni a száját. Nagyon ki van merülve. Az álmok karmai szinte egyből elrántanák, de szörnyű fájdalmai nem engedik. Az elf valami kenőccsel kenegeti sebeit, és betekergeti őket, abba a fehér, puha anyagba. A kenőcs iszonyatosan csípi Edwardot. Ezt nyögésekkel jelzi is. Rirok csak csitítgatja, mert mást nem tud tenni. Aggódó szemmel figyeli a fiút. Edwardnak a fájdalomtól ökölbe szorul a keze. A körmeivel majdnem véresre karmolja a tenyerét. Utána belemarkol a fűbe, és azt kezdi el tépkedni. Végül a fájdalomtól elájul...

Most úgy érzi, valami puhán ébred. A feje még mindig sajog, de elviselhetőbb mint legutóbb. Úgy érzi száz évet aludt, de még mindig fáradt. A végtagjai sokkal könnyebben engedelmeskednek, mint legutóbb. Kinyitja a szemét. Ismerős helyen találja magát. Rirok háza. Az elf megint nincs bent. Hát a fiú leugrik az ágyról, kicsit megtapogatja a fejét, majd a kés szúrta sebnél a kötést, és elindul. Ismerős ruha van rajta. Kinyitja az ajtót. Pont akkor bukkan föl az elf a fák közül. A bőrén izzadtság csillámlik a szeme alatt sötét karikák. Nekitámaszkodik az egyik fának, miközben kilihegi magát. Amint meglátja Edwardot, kétségbeesett arcot vág.

– Sietnünk kell. Az elfekhez. Üldöznek minket! Sok-sok csupasz emberi lábnyomot találtam, azokat követve megtaláltam a táborukat. Vademberek, és a beszélgetéseiket hallgatva, nem volt nehéz rájönni, hogy téged akarnak elkapni. Szerintem uruk parancsára. Biztosan sok pénzt, vagy egyéb kincset ajánlott a vén gazfickó!

– Már is mennünk kell? De hát csak most jöttem. Alig épültem fel. Sőt, még mindig sajog egy kicsit mindenem!

– Ők üldöznek! Elkezdődött az üldözésed! Téged akarnak. Engem majdnem elkaptak, szerencsére meglógtam. Lehet, hogy neked nem lesz ekkora szerencséd! Ezért megyek veled. Siessünk.

Sietve elkezdte tolni a fiút az erdő felé. Nem érdekelte semmi más, csak az, hogy biztonságban tudja végre! Valamiért nagyon félti ezt a kisfiút. Furának tartja, de még nem tudott rájönni, hogy miért. Most azonban nincs ideje ezen gondolkodni. Elcsomagol némi útravaló enni, és inni valót, majd neki vág a hosszú útnak. Tudja, hogy a nyomukban vannak, és hogy az ellenfél nem fog sokat pihenni. Hát gyorsra veszi a tempót, de ha tényleg le akarja rázni őket, tudja, hogy nekik is nagyon keveset kell majd pihenniük. Amitől kimerültek lesznek. A jövő most sehogyan sem kecsegtet jóval, csak ezt tudja megállapítani.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Volt egy hét kimaradásom. Edzőtáborban voltam. Igyekszem pótolni az elmaradt sorokat :)