3. fejezet

                                                Az út kezdete

Sajnos Edward nem hallja, amit utánakiabálnak. Pedig a komaj szülők minden erejükből üvöltenek. De Edward nem hallja. Csak megy. Máris elkezdte azt érezni, hogy vissza kéne fordulnia. De végül csak megy tovább. Ha már egyszer elhatározta! A hópelyhek egyre többen vannak, és egyre gyorsabban hullanak lefelé. A fiú nem törődik vele. Azzal sokkal inkább, hogy rohamosan sötétedik, és egyre furább hangokat hall, ahogy megy befelé az erdőbe. Rossz irányba indult, ha az emberekhez akar menni. Ezt azonban nem tudja. Egy állatok által kitaposott ösvényen megy, lassú tempóban, nem siet sehová.

És akkor elsuhan mellette egy szarvas. Pontosabban egy gigászi szarvas. Itt ez a szokott méret. Óriási teste, izmos végtagjai vannak. Rémült a szeme. Hátrapillant az állat. Edward csodálkozva nézi, a gyorsan távolodó szarvast, és ő is hátranéz. Ijedtében felkiált. Beugrik az egyik bokorba. Mindezt egy pillanat alatt. Ahol az imént még állt, egy kardfogú tigris fut el. Hegyes fogai véresek, szemében tűz ég. Edward szíve nagyon hevesen dobog, félő, hogy kiugrik a helyéről. A kezét a mellkasára tapasztja. Még soha nem vert ilyen gyorsan ez a szerve. Most jön csak rá, hogy eddig milyen jól is élt. Biztonságban. Most csak egy kard védi, de azt is magának kell suhogtatnia, ha féli a halált. De ő arra képtelen, hogy másnak ártson! Elhatározza, hogy most fordul vissza, ebben a pillanatban! Nagy nehezen, lyukas ruhával, kikászálódik a bokorból. Elindul visszafelé. De el kell gondolkodnia. Merről is jött?

– Jaj, ne! Eltévedtem...

Motyogja maga elé. Szemeibe könnyek szöknek. Még csak a vissza utat sem tudja! Szégyen. Találomra indul el, az egyik ösvényen. Fegyvere odasimul a combjához. Egy pillanat alatt elő tudná kapni, ha szüksége lenne rá.

Megkordul a gyomra. Erre nem gondolt! Mit fog enni? Persze a családja megtanította, hogy melyik gyümölcs, mérgező, és melyik nem, de csak párról. Mi van, ha pont azokat nem találja meg. Vagy csak a mérgezőket? A vadászat marad, akkor. De megsütni nem tudja a húst, ameddig nincs tüze. Talán nem kellett volna ilyen elhamarkodottan dönteni a távozásról. A hideg is egyre jobban közeleg, és a szél is eléggé fölerősödik. Edward összehúzza magán a ruhát, és elkezd keresni valami menedéket, a vihar elől. Mert emlékszik, hogy apja meghallotta a közelgő vihart. Bár itt lenne! Ő biztosan tudná, hogy mit csináljon a fiú. De sajnos nincs. Ahogy megy, egyre erősebb a vihar, alig lehet már látni valamit, a szakadó hótól. A távolban, még is megpillant egy barlang bejáratot. Sietve indul felé, bár egyre nehezebben megy a hóban. Nem is veszi észre, hogy közben a kardhüvely vörösről, kék színűre vált.

Elér a barlanghoz. Már nagyon fázik. Úgy néz ki belül meleg van, de ki tudja, hogy ki lakik benne? Kénytelen előrántani a kardját. Fő a biztonság.

– Hahó! Van itt valaki?

Kiabálja, hátha ettől mozgolódni kezd, a bent lakó állat, ha egyáltalán van ilyen. Mivel nem hall semmit, és nem is lát, belép. Elég mélynek tűnik a barlang. Ő a legmélyebb részhez akar menni. Befordul a kanyarban. Megdermed attól, amit lát. Egy szarvas tetem, fölötte pedig egy kardfogú tigris, aki éppen falatozik belőle. A kard színe vörösre vált, és hirtelen elönti meleggel Edwardot, aki iszonyúan megdöbben. De ezzel a színnel a kard világít. A tigris Edward felé fordul. Vicsorog, majd karmait előre szegezve ugrik. A fiú csak kiteszi a kardot, és a tigris majdnem bele is ugrik. De végül kikerüli. Edward most jön rá, hogy az életéért harcol. Szemében tűz villan, majd előreugrik, a tigris felé. Ő is jön felé. Csak egy kicsi vágást ejt rajta, a tigris még is szörnyű fájdalmak között esik össze. Nagyon ordít. Edward nem bírja nézni. Szép lassan odamegy. Majd remegő kézzel beleszúrja a kardot, hogy meghalljon. Megdöbbentő, hogy milyen könnyen siklik benne a penge. Mintha arra tervezték volna, hogy a legkönnyebben öljön meg mindent, és mindenkit. De a kardok lényege végül is ez. Nem? Ölésre vannak tervezve, de ez a kard mégis más. Már csak a színváltozásai miatt is, és az égési sebek ejtése miatt is. De az élei is... Mintha ez lenne a tökéletes fegyver. Edward sír. Megölt valamit. Pár mozdulattal ölt meg valamit, aki nem vétett ellene semmit. De ha nem teszi, akkor ő hal meg. Nem bírja elfogadni a tettét. Ledobja a kardot, és összerogy. De megint fura dolog történik. A száradt fű, meggyullad a földön. Edward rögtön fölpattan. Megoldotta a tűz problémát! Gyorsan fölkapja a kardot, majd a hüvelybe csúsztatja. Vigyáz, nehogy véletlenül is, hozzáérjen a penge. Kisiet, hogy hozzon pár fát, de csak vizeseket talál. Úgy néz ki, föl kell másznia a fára, mert kicsit följebb mintha lennének szárazabb ágak. Neki ez nem okoz gondot. „Hazai pályán mozog”. Letöri az ágakat, majd lemászik. Minden zökkenő mentes. Siet a barlangba, nehogy kialudjon a tűz, még mielőtt odaér. Szerencséje van. Rádobálja a fát a kis tűzre, ami ettől megnő. Már sötét van. A vihar tombol, de ő még is melegben van. Lefekszik a földre. Jobb mint a semmi. Hamar elalszik, mert már nagyon fáradt.

                                                    ***

Kipihenten ébredt, a tüze leégett. A gyomra még mindig korog, és a barlangban büdös van. Akárhogy nézi, nincs semmi jó a helyzetében. Csak annyi, hogy még él. Sóhajt. A szarvas kezd rohadni, nem eheti meg, a tigris hús pedig... Nem hallott róla semmi jót. Inkább éhes marad. Hamar elhagyja a barlangot, és elindul egy ösvényen.

Lába alatt ropog a hó, de már nem hullik egy pihe sem. A szél sem fúj már. Viszont úgy néz ki, hogy a tegnapi vihar, nagyon nagy kárt tett az erdőben. Lehelete látszik a levegőben. Teljesen tanácstalan. Mit csinálhatna egy ilyen helyzetben? Miért nem maradt otthon? Miért indult útnak? Ezek a kérdések kavarognak benne. De nem tud rájuk választ adni. Még csak tizenegy éves! És megölt egy állatot! Pedig a komajok mindig is azt tanították neki, hogy tisztelni kell a természetet, és teremtményeit! Hiszen maga az ember, és a komaj is az! Jaj, de hiányoznak neki a szülei!

Nem bírja tovább, kibukik belőle a sírás. Egyszer csak leugrik elé valahonnan egy csuklyás alak késsel a kezében.

– Add ide a kardod, és nem bántalak!

Edward nagyon megdöbben. Ha odaadja, akkor nem lesz mivel megvédenie magát, de ha meg nem, akkor megölik. Mindenképpen halál a vége. Hát legyen inkább később, mint előbb. Lekötözi a hüvelyt, majd odanyújtja a férfinak. De megfogja a kilógó markolatot, és ahogyan a férfi el akarja venni tőle a hüvelyt, kirántja.

– Menjen innen, nem akarom bántani!

Szólal meg Edward határozott hangon. Igazából nagyon fél, de semmiért sem mutatná ezt ki. A férfi csak nevet, és előrelendül, hogy elvegye a fegyvert. Az hirtelen vörösre vált, majd Edward elkezdi lóbálni. Észreveszi, hogy így csak egy részeg medve menne bele, hát céloz, majd szúr.

– Lassú!

Kiabálja a fickó. Majd ő is szúr. Edward nem tud mit tenni. Ilyenkor mindig minden lelassul. Látja, hogy közeledik felé a penge, és megpróbál elugrani, de nem mozdul! Nem bír mozogni!Most mit tehetne? Lassan a vállába fúródik, és ő ordít, majd kijön belőle a véres penge. Még egyet suhint a kardjával, majd elsötétül előtte a világ.

Köszönöm, hogy elolvastad!

Ez sem lett a leghosszabb, de a többi már az lesz, ezt biztosra mondhatom. Remélem mindneki izgul, hogy vajon mi történik Edwardal, de sajnos, nem mondhatok semmit. Annyit tehettek, hogy vártok, a következő fejezetre, aminek címe: Idegenek közt

Ezzel elég sokat elárultam, de segáz. :)