Föl is raknám az első fejezetet. Remélem mindenkinek tetszeni fog ez a regény. Az első fejezet, rövid, ez amolyan bevezető, ha csak az elejét nézzük, sok ilyen fajta típúsú regényt tudnék fölsorolni, de majd teljesen más lesz, mint a többi. Jó olvasást, és jó szórakozást, Mindenkinek!
Edward
1. fejezet
A csecsemő
Rindor városában dúlt a hóvihar. Minden lakos a házában ült, senki nem volt az utcán. Ha lett is volna valaki, azt se nagyon látná senki, mivel a hó összefüggő függönyt alkotott. Az utcára kiszűrődik a sok házból, a sok fény. A leghidegebb évszak van, és már elég sokan megszokták ezt az időjárást.
A közeli erdő mellett lábnyomok húzódnak. A városból jönnek kifelé, de hogy pontosan melyik házból, az örökre rejtély marad. A lábnyomok végén, messzebbről egy sötét alakot pillanthatunk meg, de közelebb érve, egy nőt, kinek álláig bunda takarja testét, fején egy bőrsapka, kezében pedig egy nagy kosár. Benne sok takaró, és egy kisgyermek. Alig pár hónapos lehet és csendesen alszik. A nő hosszú szőke haját belefújja az arcába a szél, újra és újra. De mikor elsöpri a hajzuhatagot, könnyek csillannak meg az arcán. Arcára kezdenek ráfagyni a könnycseppek. A kézfejei pirosak a hidegtől. Csak a kis csecsemő nem fázik, mert legalább hat réteg ruhában van, és még egy meleg takaró is van rajta. A nő egy fánál befordul a zord, sötét erdőbe. Megpillantja, amit keresett. Egy óriási fa. Rajta apró házak. Egy ember biztosan nem férne bele, de tudja, hogy ott nem emberek laknak. Egyre közelebb botorkál a fához. Mikor odaér, megfogja az egyik izmos kezével a kosarat, miközben a másikkal ás egy kis mélyedést, ahova beteszi a csöppséget, kosarastul, mindenestül. Nyakáról levesz egy ezüst láncot, végén ezüst amulettel, amibe az „Edward” név van karcolva. A gyermek nyakába akasztja, majd csókot nyom az arcára. A csecsemő ebből nem érzékel semmit. Csak átfordul a másik oldalára. Nem veszi észre, hogy szeretett anyja zokog fölötte egy percig, majd megfordul, és elindul a nyomai mentén. A nő nagyon reméli, hogy a fa lakói befogadják, és felnevelik gyerekét. Nem tudná elviselni, ha valami baj történne a szeme fényével. De muszáj otthagynia. Talán egy nap majd felkeresi, talán... A mostani helyzetben viszont nem engedheti, hogy vele maradjon, mert baj történne vele, ez biztos. De azért hagyott rá valamit, reméli nem fosztják meg tőle a gyermeket. Bár most még nem veszi semmi hasznát, de később nagyon nagy szüksége lehet rá. Kezeit lehelgetve lép be a városfalakon belülre. Az istállóhoz megy, és megsimogatja hófehér lovának szőrét. Mosolyog. Mert maradt valakije.
Következő nap, szerencsére elállt a vihar, hát lóra szállt, és könnyes búcsút vett a várostól, és a gyermekétől. Remélte, hogy még látja, de nem látott rá sok esélyt. A hátára erősített kard megcsillant a kelő nap fényében. De mire teljesen fölemelkedett, már a nyomai sem látszottak a lónak, amin elment a nő.
Köszönöm, hogy elolvastad! A többi fejezet sokkal hosszabb lesz, de ezért hosszabb ideig is fog tartani elkészíteni. A másodikról annyit mondhatok el, hogy a címe: Tizenegy évvel később...
Ez csak az első ugrás lesz az időben, majd lesz mégegy, talán. De biztos, hogy nem ekkora. Egyenlőre előkészületben van a második fejezet!
